Sziasztok, lányok!
Igen, bizony...visszatér a Sex and the city sorozatom, ahol folyamatosan haladva vesézem ki a témákat, ahogy én látom.
Most az 1. évad 7. része, azaz 'A monogámista' következik.
Volt már úgy, hogy belefeledkeztél a szerelmedbe? Mármint csak ti vagytok ketten... "tudod mit? Nem hasonlítom a korábbiakhoz, mert azoknak vége!"
És amikor rájössz: "Jajj, ne! Olyan nő lettem, akit utálok! (...) feláldoztam a barátnőimet egy pasiért."
Nos, meg kell mondjam, én eléggé itt tartok. Valahogy csak mi létezünk. Mondjuk úgy, hogy az embernek a pasija a legjobb barátja, nem nehéz. Viszont! Ez egy több, mint 6 éve tartó kapcsolat.
Sokan már egészen a szerelem elején kizárják a külvilágot. Ilyenkor általában nem is olyan mértékben, ahogy mondjuk én teszem, hanem szinte teljesen. Mi van, ha vége? A nagy semmi. Egyedül iszogathatod a koktélod és eheted a fagyit, miközben a vátágátudutumékjúlávmi szól a háttérben. Barátnőim és saját tapasztalataim alapján.... ne bízd rá magad a pasira!
Jön a másik fontos pont, amivel akár alá is támaszthatnám az előző mondatom: ha a pasi nem is úgy gondolja. Megvagytok, kézenfogva jártok, szeretkeztek, akár majd a bizonyos sz-es szót is majdnem kimondtátok, aztán hopp....nem mutat be a barátainak. 'Hogy családi ebéd?... Bocsi, de ez.... nem hiszem .... most akkor te azt hiszed, hogy mi úgy vagyunk együtt?...Én erre még nem vagyok készen.' Nagyjából valami ilyen szöveg után jön a kopp. Esetleg a hosszas flörtölés majd szex utáni elérhetetlenség gyakoribb ennél. Addig cuki a pasi, de utána... vagy eltűnik vagy seggfej. Noha nem csupán ilyen férfiak vannak, de...kedves tini lánykák... a kortárs fiúk még bizony kísérletezgetnek és ízlelgetnek. Nem kell túl korán megállapodni (mondom ezt én, aki 18 éves korom betöltése óta ugyanazzal a fiúval vagyok, sőt....még meg is házasodunk jövőre!)!
" De mi van velem? Máskor örültem, ha egy pasi pimaszul rámhajtott, de most..." Nos igen, van úgy, hogy minden negatív dolog ellenére ragaszkodnál a pasihoz. Hát tölts tiszta vizet a pohárba! Ne találgass, mint Carrie! Beszéld meg vele! Igen, baromi ijesztő őszintén beszélni az érzéseinkről- főleg a mai digitális korban, amikor a facebook chatjének biztonságos ablakába bújunk-, de ha tiszta lappal játszunk, akkor ez lesz természetes. Szerintem ez megéri.
Ebből a részből egyelőre ennyit hoztam! Remélem örültök a kis filozofálós posztjaim visszatérésének! Esetleg legyen egy fix napja?
Puszi,
Olcsi
2015. június 11., csütörtök
2015. június 4., csütörtök
Max Factor újdonságok
Sziasztok csajok!
Biztosan tudjátok, hogy a Max Factor a kedvenc drogériás márkám, egyszerűen imádom- ezt már többször is említettem, pl. az új kedvences videómban is (kattints a videóért!).
Nos, a márka most Júniusban 2 új terméket dob piacra, amit igazán kíváncsian várok.
Az egyik a Creme Puff vonal új darabja, egy ígéretes pirosító. Égetett formulás, tehát sűrű, a pigmentáltsággal biztosan nem lesz gond. A Creme Puff púdere egyébként az egyik legrégebbi MF termék- 60 éves-, amit én nagyon-nagyon szeretek a vendégeimen is használni.
Az égetettségen kívül a több tónusú pigmenttartalom biztosít minket arról, hogy természetes hatást kapunk és a termék élénkíti a bőrszínünket. Ha nem ez lenne a cél, a termék építhető. 4 árnyalat közül választhatod ki a neked leginkább tetszőt.

Hogyan
működik a termék?
A Max
Factor Crème Puff pirosító intenzitása könnyen építhető, ezáltal mindenki maga
alakíthatja ki a kívánt hatást. Legyen
szó egy természetes pírról vagy intenzívebb kontúrozásról, a színhatás rétegről
rétegre építhető:
§ Égetett formula
– puha, selymes textúrájú,
mely könnyed érzetet nyújt
§ Finomra őrölt,
többtónusú pigmentek – az ultrafinom
részecskék könnyen eloszlathatók, a természetes szín eléréséig
Az új Max Factor Crème Puff pirosító
elérhető 4 árnyalatban 2015. május végétől az állvánnyal rendelkező üzletekben.
Javasolt fogyasztói
ára: 3999 Ft
A másik új termék a Colour Intensifying ajakbalzsam , melynek szintén te magad szabályozhatod élénkségét.
Mit mond róla Pat, a MF fősminkese?:
“Legyen
szó merész vagy természetes ajkakról, ez mindig beszédtéma szezonról-szezonra.
Amellett, hogy tapasztaltunk egy elmozdulást a természetes sminkek irányába,
ahol csak egy leheletnyi balzsam egészíti ki a sminket, még mindig trendi a
klasszikus vörös ajak is, mivel a nők imádnak játszani a színekkel. A Colour
Intensifying ajakbalzsam szépsége, hogy megadja a lehetőséget számtalan,
kifutón látható ajakszín elkészítéséhez: egy rétegben természetes fényt ad,
több rétegben egészen a merész színekig fokozható, mindez egy termékben.”
Tehát az intenzitás fokozható, így egy termékkel több árnyalatot kapsz meg egyszerre. Hát nem nagyszerű?
Hogyan működik az egyedi
formula?
§ Hidratáló
balzsam – a termék 70%ban
tartalmaz olyan anyagokat, melyek természetes védelmet alakítanak ki az ajkakon
és nem engedik kiszáradni azokat.
Ezen
kívül tartalmaz még mango vajat, shea vajat és kakaóvajat, melytől az ajkak
tápláltak és hidratáltak lesznek
§ Színintenzitás:
a mikrorészecskéknek köszönhetően a Colour Intensifying ajakbalzsam képes a
fokozatos színintenzitás elérésére és a precíz felvitelre. Extrém vékony
rétegben is felvihető, mely minden további réteggel könnyen továbbépíthető. A
színintenzitás maximalizálása érdekében fényvisszaverő hatással is bír.
Az új Max Factor Colour
Intensifying ajakbalzsam elérhető 8 árnyalatban az állvánnyal rendelkező dm
üzletekben és 6 árnyalatban a Müller üzletekben.
Javasolt
fogyasztói ára: 2899 Ft
TESZTEK:
Remélem, felkeltette az érdeklődéseteket ez a kis iromány. Én személy szerint inkább a pirosítót próbálnám ki előbb. Ti hogy álltok a Max Factorral?
Szép napot,
Olcsi
2015. április 19., vasárnap
Álom, álom-, avagy a sminkes kívánságlistám 1.
Sziasztok csajok!
Gondoltam, a betegséget legjobban azzal űzhetem el, ha hagyom, hogy csupa pozitív dolog, avagy a smink árassza el mindenem. Na meg persze ezer éve gyűlnek a termékek az agyamban. Termékek, amiket szeretnék beszerezni, de szomorúan pici anyagi kereteim miatt egyelőre lehetetlen. Lesznek köztük olcsóbb és korábban már birtokol cuccok is, de most .... nagyon csóró vagyok. (Úgy képzeljétek el, hogy 3 hónapig kellene gyűjtenem egy középkategóriás szempillaspirálra :D ....nem viccelek! Érdekelne titeket ez az egyetem utáni üresség dolog?)
Gyertek, csorgassátok a nyálatokat velem ezekre a csodákra!
(Ah, persze ilyenkor nem jut eszembe minden....)
1. NARS- ORGASM
Amit legrégebb óta és legjobban szeretnék. Persze egy kis SATC vonatkozás is van, ugyanis Carrie fiókjában is volt némi NARS pirosító.
2. Kevyn Aucoin - bármelyik termék
Ez igazából azért kellene, mert Kevyn számomra a smink- etalon. Nagyon szomorú vagyok, hogy már nem él :( R.I.P.
És egy könyve, a FaceForward sajnos már nem kapható magyarul. Nagyon szeretném pedig! A másik csoda megvan :)
3. Mäc- Paint pot in Painterly
Egy sminkfixáló, amit én magam nagyon-nagyon szeretek. Ehhez kapcsolódóan: képzeljétek, nálam az AVON!!! fixálója legyőzte a Ben Nye-ét....hihetetlen!
5. Mäc- 217, blending brush
Az egyik kedvenc ecsetem. Nem mondom, hogy hullik vagy jönne szét az enyém, de azért már viseltes. Jól jönne egy új.
6. Beauty blender
Jól jönne egy ilyen csoda, de mikor valamennyi pénzecském volt, akkor is sajnáltam rá. Tényleg ilyen jó lenne?
7. Estée Lauder- Double Wear
A tökéletesen fedő alapozó. Nagyon szeretnék egyet, mert tényleg extra magad a fedése, de....
Egy Shannonos videót láthattok. Amúgy is ő lesz a következő :)
8. XOBeuty- szempillák és ecsetek
Nagyon bírom ezt a Shannon csajt. Szívesen használnám a cuccait, mert eddig nem csalódtam a review-iban és szeretem a sminkjeit.
kb. 25-30.000 lehet egy ilyen ecsetszett :)
9. Lime Crime- Velvetines in Utopia
10. Anastasia Beverly Hills- DipBrow Pomade
A szemöldökök kedvenc gél állagú terméke, ami hipertartós és hipernemvöröses.
11. Maybelline- Fit me korrektor
A szemek alá :)
12. Urban Decay- Primer Potion
Mert kifogy lassan a munkázós primerem (a drágábbik, mert hétköznapra olcsóbbakat használok).
13.: UD- Naked 2 paletta
14. Kryolan- Lip Rouge paletták
Imádok mindent, ami Kryolan. Ezek meg miniben nagyon praktikusak, tartósak....jók.
15. Kryolan- TV Paint Stick
Max. fedésű csodák. Egyébként a transzvesztiták kedvence!
16. Anastasia B H - kontúr készlet
Hát, igazából van még nagyon-nagyon sok dolog, szóval jönni fog még több rész is :) Mára legyen ennyi- még befogadható mennyiségben.
Nektek mi a a szívetek vágya?
Puszi,
Olcsilány
Gondoltam, a betegséget legjobban azzal űzhetem el, ha hagyom, hogy csupa pozitív dolog, avagy a smink árassza el mindenem. Na meg persze ezer éve gyűlnek a termékek az agyamban. Termékek, amiket szeretnék beszerezni, de szomorúan pici anyagi kereteim miatt egyelőre lehetetlen. Lesznek köztük olcsóbb és korábban már birtokol cuccok is, de most .... nagyon csóró vagyok. (Úgy képzeljétek el, hogy 3 hónapig kellene gyűjtenem egy középkategóriás szempillaspirálra :D ....nem viccelek! Érdekelne titeket ez az egyetem utáni üresség dolog?)
Gyertek, csorgassátok a nyálatokat velem ezekre a csodákra!
(Ah, persze ilyenkor nem jut eszembe minden....)
1. NARS- ORGASM
Amit legrégebb óta és legjobban szeretnék. Persze egy kis SATC vonatkozás is van, ugyanis Carrie fiókjában is volt némi NARS pirosító.
2. Kevyn Aucoin - bármelyik termék
Ez igazából azért kellene, mert Kevyn számomra a smink- etalon. Nagyon szomorú vagyok, hogy már nem él :( R.I.P.
És egy könyve, a FaceForward sajnos már nem kapható magyarul. Nagyon szeretném pedig! A másik csoda megvan :)
A tökéletes szemhéjalap.
4. Mäc- Fix+Egy sminkfixáló, amit én magam nagyon-nagyon szeretek. Ehhez kapcsolódóan: képzeljétek, nálam az AVON!!! fixálója legyőzte a Ben Nye-ét....hihetetlen!
5. Mäc- 217, blending brush
Az egyik kedvenc ecsetem. Nem mondom, hogy hullik vagy jönne szét az enyém, de azért már viseltes. Jól jönne egy új.
6. Beauty blender
Jól jönne egy ilyen csoda, de mikor valamennyi pénzecském volt, akkor is sajnáltam rá. Tényleg ilyen jó lenne?
7. Estée Lauder- Double Wear
A tökéletesen fedő alapozó. Nagyon szeretnék egyet, mert tényleg extra magad a fedése, de....
8. XOBeuty- szempillák és ecsetek
Nagyon bírom ezt a Shannon csajt. Szívesen használnám a cuccait, mert eddig nem csalódtam a review-iban és szeretem a sminkjeit.
kb. 25-30.000 lehet egy ilyen ecsetszett :)
9. Lime Crime- Velvetines in Utopia
10. Anastasia Beverly Hills- DipBrow Pomade
A szemöldökök kedvenc gél állagú terméke, ami hipertartós és hipernemvöröses.
11. Maybelline- Fit me korrektor
A szemek alá :)
12. Urban Decay- Primer Potion
Mert kifogy lassan a munkázós primerem (a drágábbik, mert hétköznapra olcsóbbakat használok).
13.: UD- Naked 2 paletta
14. Kryolan- Lip Rouge paletták
Imádok mindent, ami Kryolan. Ezek meg miniben nagyon praktikusak, tartósak....jók.
15. Kryolan- TV Paint Stick
Max. fedésű csodák. Egyébként a transzvesztiták kedvence!
16. Anastasia B H - kontúr készlet
Hát, igazából van még nagyon-nagyon sok dolog, szóval jönni fog még több rész is :) Mára legyen ennyi- még befogadható mennyiségben.
Nektek mi a a szívetek vágya?
Puszi,
Olcsilány
2015. március 23., hétfő
A halálról I.- felfogni a lehetetlent; öngyilkosság
Sziasztok,
Mint látjátok, ma abszolút nem egy kellemes témával jöttem. Valahogy körülöttem kering már egy ideje. Eredetileg egy nagyon személyes történetet szerettem volna megosztani valakiről, aki fontos volt nekem (és még most is az). Tegnap este a kezembe került a lánca ennek a fiúnak. Itt az idő- éreztem.
Ma mégis valami más indított el az írás útján. Anyukám hazaért munkából és elmondta, hogy egy 29 éves falubeli fiú öngyilkos lett. Igazából annyira nem ismertem őt, viszont tipikusan az volt, akiből áradt a szeretet. Tudom, kissé klisészagú a dolog, de ő tényleg ilyen volt. Talán éppen ezért érezhettem azt, hogy nem bírja. Természetesen nem szeretnék találgatni, mert ilyen esetben abszolút undorítónak találom az ilyesmit. Sajnálom, hogy elment.
Az öngyilkosságról mindig azt gondoltam, hogy nagyon önző dolog. Emellett tudom azt, hogy vannak lehetetlen helyzetek az életben. Sőt, Magyarországon mostanság egyre kilátástalanabb a családok és a fiatalok sorsa. Emellé társulhat a magány, hiszen mikor lenne időd bármire is, ha pénzt akarsz keresni?! Persze, mindenre lehet hagyni időt, de ahogy látom, egyre többen sodródunk a szomorúságba. Fel a fejjel! Küzdeni kell! Aláírom, baromi nehéz, de feladni sem szabad (ez természetesen nem azoknak szól, akiknek abszolút kilátástalan a helyzetük). Nekem is rossz annyi pénzért dolgozni, ami a munkába való bejárásra elég, de reménykedem.
Visszatérve az öngyilkossághoz, ez gyakori tiniprobléma is. A gondolata. Sokan eljátszanak vele. Van, aki meg is teszi. Mit tennél, ha felnőttként egy gyerek egy cetlit hagyna neked: Megölöm magam! ? Segítenél? Komolyan vennéd? Kihez fordulnál? Hogyan lehet észrevenni a jeleket? Hogyan lehet segíteni? És a legnehezebb: Hogyan lehet túlélni annak, aki itt maradt?
Ez a másik dolog, amiről szeretnék írni. Valahogy úgy vagyok a halállal, hogy először sosem fogom fel igazán. Egyetlen pillanatig hiszem el, akkor elöntenek a könnyek, majd évek telnek el "nyugalomban". A nagymamám 3-4 évvel később kezdett igazán hiányozni. Akkor értettem meg, hogy nincs többé. Ugyanígy volt az első szerelmemmel is (az ő történetét olvashatjátok a második részben). Szerintem sosem lehet feldolgozni igazán egy közeli ember halálát. Szerintetek? Ha mégis, hogyan? Egyetlen dolgot tudok: jobb, ha nem vagy egyedül.
Én egyébként rettegek a haláltól. Gyakorta vannak rémálmaim. Nem a saját halálom izgat, inkább anyáé, apáé, a nagyszülőké, Mackóé és a testvéreimé. Természetesen ez a rettegés sem normális. Amikor a kollégiumban voltam, mindig hevesen vert a szívem, ha anya valami lehetetlen időpontban hívott. Majdnem pánikrohamom volt. Aztán jön a hidegzuhany... rákos ő meg ő, sőt a nagypapim meg a nagybátyám is. És a 20-on évesek és a harmincasok közül is sokan. Hogy mi van?! Felfoghatatlan. Biztos vagyok benne, hogy a rengeteg stressz miatt van.
Ezért is, valamint összefoglalás gyanánt:
Legyetek erősek, valamint minden nehézség ellenére maradjatok pozitívak!

2015. február 22., vasárnap
VISSZATÉRTEM! teljes valómmal!
Sziasztok!
Hogy miért is írtam múltkor, hogy eltűnök? Miért tiltottam le a videókat, a facebookot, stb?
Megtalált az egyik osztály, akit tanítok. Nem az a fajta, aki értékeli az ilyen jellegű tevékenységet a kövér és még csak nem is gazdag tanárnőtől. Gondoltam, muszáj eltűnnöm, nehogy bajba keveredjek... de miért is?
A blogot és a csatornát már több, mint 1 éve üzemeltetem. Azóta rengetegen írtatok itt-ott-amott. Sokakkal nagyon jóban lettem. Sokakkal egymást olvastuk, majd barátnők lettünk (köszönöm, hogy vagy nekem, Dóri). Megéri (maximum 50) gonosz emberek miatt feladni mindazt, amit kaptunk egymástól? Oh, baromira nem!
Úgy gondoltam, teljesen felvállalom magam. Nem rejtőzködöm. Miért is kellene. Drámatanár vagyok. Mint olyan, kreatív és aktív "alkotó" (ha nem is a legügyesebb). Miért is kellene letagadnom? Sokat küzdöttem a sminkes papírért, a videokameráért, stb. Éppen ezért, ha ügyes vagyok és gyors, akkor hamarosan egyesítem a blogot/youtube-csatornát/facebookot a(z egyelőre csak facebookon működő) sminkes oldalammal. A saját nevem alatt.
Miért kellene szégyelnem azt, aki vagyok? Egy csóró kövér lány, aki az esküvőjére készül, egyébként meg imád sminkelni és érdekli minden más. Az is, hogy tud magából emberi formát kihozni. És igen (kedves negatív, gonoszkodó), a kövér lányok is csinálhatnak outfit képet, mivel a fogyás lassan megy és addig nem csak élni kell, de öltözni is.
Hamarosan videóban is elmondom mindezt valószínűleg, hiszen sokan nem tudtatok feliratkozni/ itt nem olvastok/ youtube-on követnek.
Puszi nektek!
Csak pozitívan!

2015. február 19., csütörtök
Playboy és Playgirl, avagy a telitalálat kollekció
Sziasztok csajok (és fiúk)!
Igen, jól látjátok, itt vagyok:) Éljen. Hamarosan jönnek még infók a távolmaradásról, mindenségről.
A Playboy fiataloknak szóló legújabb kollekcióját szeretném nektek most egy kicsit bemutatni- természetesen a tőlem szokásos, kicsit asszociatív módon.
Két készletet kaptam tesztelésre. Sajnos igen, nagyon sokáig kellett tesztelgetnem, mivel keveset találkozom a szívem választottjával, aki a fiú szettet próbálta ki. Ez mindkettőnket magával ragadott.
A neve: VIP platinum (for him). A névből valami karakteres, nagyon fűszeres illatra számítottam. Valami olyasmire, amit a Wall Street-en megszerzett pénz számolgatásához, majd az esti vacsorához húzza fel valami gazdag, igényes, öltönyös pasas. (Ezt sugallja a Playboy oldalán levő montázs is.) Ehhez képest egy olyan illatot kaptunk, ami eszméletlen "puha" illatot áraszt. Tudjátok, az az illat, ami azt idézi fel, hogy odabújtok a pasitokhoz és a puha paplan simogatja a bőrötöket.
Szóval, ez az illat nagyon el lett találva. Egy érzelmes, ámde igényes fiúhoz tudnám leginkább elképzelni.
Mondjuk hozzá:
Vagy hozzá:
Stílus, elegancia, jó ízlés. Így tudnám összefoglalni ezt a nagyszerű illatot.
A tartósságát tekintve is megállja a helyet a 3 termék. A parfümmel naponta többször be kell fújni, ám így is kibír jó pár órát. A tusfürdőt is lehet érezni 1 órával később is még (sőt!). A dezodor pedig nagyon jól ellenáll az izzadásnak.
A hozzám érkező csajos csomag is elnyerte a tetszésem. A legtöbb pontot a csomagolás kaphatná tőlem, ugyanis a Play it sexy Pin Up ezen a téren valami zseniális. Erről, valamint néhány outfit és sminkötletről a Playboy honlapján remek fotókat találhattok (itt).
Egyszerűen elmagyarázhatatlan, különleges az illat, ami eljutott hozzám. Édes, akár a vattacukor, közben az áfonya is eszembe jut róla. Totál tavaszi illat! Ha éppen most fogytok ki parfümből, irány a drogéria, ugyanis a Playboy termékei nemcsak jók, de olcsók is.
A parfüm tartósabb, mint a legutóbb bemutatott. Elég 2-3 fújás és munkaidő végén is érezni ezt a kellemes illatot. A férfi szetthez hasonlóan itt is az elegancia keveredik a stílussal és a "puhasággal".
A dezodor ebben a szettben is kiváló, viszont a tusfürdőben egy picit csalódtam. Ahogy a fenti képen is látjátok, egy ici-pici kókuszos illatot is ígér, ám ezt egyáltalán nem vettem észre (pedig nagyon kerestem). Mivel ennyi hibát találtam a termékcsaládban, teljesen meg voltam elégedve és sokkal jobban megkedveltem, mint a múltkoriakat. Sajnos éppen ezért elég gyorsan fogynak. A mindennapi fürdőszobai szertartás részeivé váltak mesés illatuk miatt.
Az inspiratív képek itt sem maradhatnak el.
Először jöjjön két olyan sminkcucc, amit ajánlanék a kis csodához:

Most pedig láthatjátok, én mit ajánlok ehhez a kellemes, elegánsan játékos illathoz.
A totál telitalálat számomra a csomaghoz:
Amennyiben a beszámolóm felkeltette az érdeklődéseteket és ellátogattok egy drogériába, hogy megszaglásszátok valamelyik terméket, kérlek jelezzétek, ti mit tapasztaltatok.
Legyen csodaszép, illatos napotok!
Olcsi
2015. február 13., péntek
csend.
Kedveskéim, akik már réééég feliratkoztatok/ követtek és nem új rosszakarók vagytok!
Valószínűleg most egy picit pihen az egész (közösségi ) médiás mindenségem, hogy ne adhassak okot egy ostoba embernek se bármire.
Aki szemfüles, el tud érni, írhat, stb.
Köszönöm az elmúlt egy év és 2 hónapot, minden kedves szót, találkozást, biztatást, kacagást, tanácsot, kommentet (az építő jellegű negatív kritikákkal együtt) , mindent! :)
Szép napot! Csak pozitívan!

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)