Karácsony X.- Coming out ajándékba

Sziasztok csajok!

Úgy érzem, fontos témáról van szó. A melegség elfolytása és el nem fogadása súlyos károkat okozhat az ember életében, éppen ezért lehet saját magának legjobb ajándék, ha ki tudja mondani, hogy meleg. Az egyik legjobb barátnőm történetét olvashatjátok ma. Fogadjátok kellő empátiával. Megértitek majd, hogy nem könnyű...tényleg nem- pl. dobáltak már meg minket öngyújtóval, mert a meleg haverunkkal voltunk... aztán 2x is utánunk jöttek és minket, többségében lányokat akartak megverni. "Igazi férfiak" voltak.

A hazafelé vezető úton

A pillanat, amikor elindulsz befelé az ismeretlenbe, ijesztő, de egyben izgalmas is. Először a nagy sötétség fogad, majd egy ponton elérkezel a „senki földjére”. Ismeretlen hely ez számodra, hisz itt már megszabadultál az önmagadról alkotott elképzelésektől. Kis is idő elteltével azonban egyre több kis apró fény világítja meg az utad és tudod, biztonságban vagy.

Az érzés, amikor eldobod az álcád, kibújsz az egód korlátai mögül és megismered önmagad. Számomra ez mindennél többet jelentett.

Ebben a történetben, ami az én történetem, szeretném megosztani Veletek ezt a folyamatot. A folyamatot, mely „bölcsészflegma” angol nyelven ’coming out’ néven szerepel a szótárban. Tehát az előbújásom története ez.

Sokak szerint leszbikusként talán egy fokkal könnyebb felvállalni ezt az életformát, mondván a férfiakat még kevésbé fogadja el a társadalom. Ez talán részben igaz is, de azt gondolom, hogy az önmagunkkal folytatott eredménytelen csatározás egyik nem képviselője számára sem egyszerű.

Ami engem illet, már kislányként éreztem, hogy „kilógok a sorból”. Természetesen nem abban a formában fogalmazódott meg bennem, ahogy felnőttként, de a tipikus csajos játékok már akkor sem álltak közel hozzám. Majd az általános iskolában ez még inkább előtérbe került annál is inkább, mivel nem a ’lipstick lesbian’ kategóriát képviselem. Főleg fiúkkal barátkoztam, fociztam. Külsőleg is a fiús, sportos stílus áll közel hozzám (a mai napig is), úgyhogy nem okozhatott nagy fejtörést a környezetemnek a helyzet feltérképezése.

Számomra a gimi 4 éve volt a legnehezebb időszak. Minél jobban tudatosult bennem, hogy a lányokhoz vonzódom, annál jobban menekültem önmagam elől. Képtelen voltam szembenézni ezzel a dologgal. Nem tudtam elfogadni magam testi szinten sem. Mivel a serdülőkorban kezdődnek el a jelentősebb változások, végérvényesen azzal kellett szembenézzek, hogy a társadalom által elvárt életforma tőlem teljesen távol áll. Viszont ezzel még akkor nem tudtam megbarátkozni. Ott álltam a küszöbön, de nem tudtam egy lépéssel sem előrébb jutni. A pasik egyáltalán nem érdekeltek, ugyanakkor féltem a lányok felé nyitni. Óriási szorongás dúlt bennem, mivel a környezetem számára is kvázi egyértelmű volt, hogy mi a helyzet. Folyamatosan a „Jézusom, vajon ők is észrevették? Most mit gondolhatnak rólam?” c. kérdések forogtak a fejemben. Sokszor gondolkodtam azon, hogy miért pont én? Minden erőmmel azon voltam, hogy elnyomjam magamban az igazi énem. Például próbáltam egy-egy buli alkalmával eljátszani, hogy XY srác tetszik, csakhogy elaltassam az osztálytársak gyanakvását, de egyszerűen képtelen voltam azonosulni ezzel a szereppel. Annak ellenére, hogy nagyon fárasztó volt különféle szerepekbe öltöznöm, megtettem, mert rettegtem attól, hogy mi lesz a következménye annak, ha elmondom a bennem zajló folyamatokat. Eltemettem magamban jó mélyre, abban reménykedve, hogy egyszer talán olyan mélyre kerül, hogy talán ott sem lesz többé. Randiztam fiúkkal, de egyszerűen semmit nem indítottak el bennem. Azzal nyugtattam magam, hogy majd szép lassan ez is megváltozik és végre sikerül „normális” életet élnem. Gimi utolsó évében kezdtem el kissé elfogadni magam testi szinten, de továbbra is elfojtottam az érzéseim.

Felszabadító érzés volt otthagyni a gimit az érettségi után. Új környezet ~ tiszta lap.

Végül eljutottam odáig, hogy beregisztráltam egy társkeresőre és levelezni kezdtem egy biszex csajjal. Az első levélváltást követően bűntudatom volt. Úgy éreztem, hogy ennek gátat kell szabjak, mert amit csinálok, az mocskos. Hál’ Isten ez az érzés hamar elmúlt. Minél többet beszélgettünk, annál könnyebb volt elfogadni a helyzetem. Kis lépések voltak, de akkor sokat jelentettek. Kb. 3 hónapig leveleztünk, majd megszakadt a kapcsolat, mivel nem álltam arra készen, hogy találkozzak vele – annál is inkább, mivel az ország másik végén élt. Később megismerkedtem Nórával ezen a társkeresőn. Leveleztünk, majd randiztunk. A vele való találkozás sok mindent megváltoztatott. Beleszerettem. Azon a ponton már nem tudtam és nem is akartam küzdeni önmagammal. Sikerült elfogadnom, hogy meleg vagyok. Nórával végül elég balul ütöttek ki a dolgok, így az első szárnypróbálgatásokból lett a legnagyobb pofára esés is egyben. Ezt követően tudtam kimondani először életemben a legjobb barátnőmnek, Tinának, hogy leszbikus vagyok. Természetesen, ő mindvégig sejtette, de mivel én magam nem tudtam szembenézni vele, így jó barát módjára megkönnyítette a helyzetem és meghagyott abban a hitemben, hogy sikerült elhitetnem vele az ellenkezőjét. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy vele már beszélhettem a dolgaimról. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ő van nekem. Nagyon sok mindenen átsegített.

A következő lánnyal sem alakultak épp pozitívan a dolgaim, de sikerült levonnom abból is a tanulságot.

Néhány hónappal később úgy alakult, hogy családi kavalkád miatt segítséget kértem egy kineziológustól. Annak ellenére, hogy nem ezzel a „problémával” fordultam hozzá – mivel egy holisztikus gyógymódról van szó – ezen a területen is nagy változást hozott. Nagyjából 2 éve járok kineziológushoz és azt kell mondjam, életem egyik legjobb döntése volt. Idén nyáron bújtam elő egy másik közeli barátom előtt is. Zsolt is nagyon jól fogadta. Tudtam, hogy erős a kapcsolatunk, de valahol mégis tartottam attól, hogy megváltozik valami. Meg is változott – elmélyítette a barátságunkat. Ezt követően meséltem el Olcsinak is, akinek a szavai nagyon sokat jelentettek. Ezúton köszönöm, Te díva! J

Az ő támogatásuk adott erőt ahhoz, hogy elmondjam végül a nagynénémnek is. Anyámként szeretem és ő bizony nem az a generáció, aki az ilyesmiről szabadon, nyitottan és elfogadóan tud beszélni. Egyáltalán nem homofób, de ezt valahogy nem tudja kezelni. Féltem, hogy elfordul majd tőlem. Legnagyobb meglepetésemre, jól fogadta. Óriási megkönnyebbülés volt, hogy elmondhattam neki. Ugyan továbbra is érzem, hogy valamelyest ez a téma idegen tőle (a koránál fogva is), de önmagához képest jól kezeli a helyzetet és a vele való kapcsolatom is még szorosabb lett.

A szüleimnek még nem mondtam ki, de úgy érzem, ez sem várat már sokat magára. Mivel a velük való kapcsolatom amúgy is ingoványos, így egyenlőre még gyűjtöm a bátorságot.

Az igazság kimondása, a valódi énünk felvállalása felszabadító érzés. Nem könnyű ugyan, de megéri küzdeni, mert ezt az életet csak egyszer éljük és megértettem, hogy nem mások kényelemérzetét kell elsődlegesnek tekintenem, hanem a saját boldogságomat.

Hisz ha én jól érzem magam a saját bőrömben, mások is jól érzik majd magukat a környezetemben.

Ivett

Drága Ivettem! Nagyon köszönöm, hogy elmondtad, hogy ezzel segítesz, hogy vagy nekem! Hogy megbízol bennem és megbíztál! Csodálatos barát vagy és kívánom,hogy nagyon boldog légy! Megérdemled, mert az egyik legigazabb ember vagy, akit valaha ismertem!

Ezt meg neked:)

Puszi,